Egyesület

Gyerektalálkozó, kirándulás az Ellernhofba

Szeretettel várunk benneteket az Ellernhof Gyermekprogramjára 2016. június 4-én, 15 órától. Póni-, szamár-, tyúk- és nyuszi-etetéssel kezdünk 15.30-kor. Azután tojáskeresés következik, majd közösen rakunk egy nagy tábortüzet, amin elkészítjük a

St. Michaelis: többnyelvű, ökumenikus istentisztelet

A „HAFENGEBURTSTAG”, vagyis a hamburgi kikőtő születésnapi rendezvénysorozata (máj. 5-8), melynek idén Magyarország a díszvendége, május 5-én, csütörtökön, 14 órakor a St. Michaelis templomban, egy többnyelvű, ÖKUMENIKUS ISTENTISZTELETTEL fog kezdődni,

Áprilisi gyerektalálkozó

Kedves Szülök, Nagyszülők és Gyerekek! A következő gyerektalálkozó 2016. április 9-én szombaton 15 órai kezdettel a szokott helyen az Alster Cityben lesz. Arra kérünk benneteket, hogy olyan ruhát adjatok a

Egyesületünk tavaszi programja

Kedves Hamburgi Magyarok! Elkészült tavaszi programunk, szokás szerint táblázatba foglalva. Bővebb informácóikat az egyes rendezvényekről mindig az aktuális, tehát a soronkövetkező rendezvény hirdetésében adunk a főhelyen. Továbbra is szeretettel várunk

Főpróba a március 15-ei műsorra

Kedves szülők, nagyszülők és gyerekek! A március 15-ei műsor főpróbája március 13-án, vasárnap 11 órától lesz. Kérünk mindenkit, pontosan gyertek, hogy tudjunk gyakorolni és a részleteket megbeszélni. Hozzátok magatokkal az ünneplőruhát

Március 15.

Kedves hamburgi magyarok! Felhívjuk figyelmeteket  Dr Georg Paul Hefty –  az  F.A.Z ( Frankfurter Allgemeine Zeitung ) szerkesztője volt hosszú időn keresztül –  németnyelvű előadására. Helyszín:  a poppenbütteli Burg Henneberg ,  március 18-án, 19 órai kezdettel.

Felhívás!

Sajnálattal közöljük, hogy a szombati (márc. 5.) Gyerektalálkozó elmarad! Legközelebb március 12-én találkozunk.  Mindenkinek kellemes tavaszi napokat kívánunk!  Üdvözlettel:  a Szervezök

Februári gyerektalálkozó

Kedves szülök, nagyszülök és gyerekek! A következö gyerektalálkozót február 20-án tartjuk 15 órai kezdettel, mint mindig az Alster Cityben. Kérjük a szülöket, hogy akiknek gyermeke szerepelni fog a Március 15-i

Szavalóverseny Berlinben gyerekeknek

Továbbítunk egy berlini felhívást.  Jó lenne, ha a hamburgi magyar gyerekek közül is minél többen bemutatnák tudásukat az Aranyalma Szavalóversenyen ! Friedrich Ireghy Annamária   Kedves mindenki! Szeretettel ajánlok egy

Gyerektalálkozó

Kedves Hamburgban élö magyar Gyerekek és Szülök! Idén az elsö találkozónk 2016. január 16-án 15 órától kezdödik, melyen: – A téma: Egy év, négy évszak – Néptáncolás Borsos Edit vezetésével