Young Palatca Band & Friends – táncház
Tegnap este nagysikerű táncház volt Hamburgban, ahol a zenét a Young Palatca Band & Friends szolgáltatta. Élmény volt az együtt eltötött néhány óra testünknek és lelkünknek egyaránt. A zenekar kiváló,
Tegnap este nagysikerű táncház volt Hamburgban, ahol a zenét a Young Palatca Band & Friends szolgáltatta. Élmény volt az együtt eltötött néhány óra testünknek és lelkünknek egyaránt. A zenekar kiváló,
Budapester Straße – egy hamburgi utca, amely 1956 emlékét őrzi Hamburg egyik legismertebb utcája, a St. Paulin átvezető Budapester Straße nem véletlenül viseli a magyar főváros nevét. Az utcát 1956-ban,
2026. október 23-án magyar népzenei estnek ad otthont a Kulturladen St. Georg. Az est vendége az ifj. Palatkai Banda és barátai, akik mezőségi, palatkai muzsikával érkeznek Hamburgba. A koncertet táncház
Tavaly Pálfi György Tyúk című filmje is szerepelt a Hamburgi Filmfesztivál programjában, ráadásul Hamburgban már hónapokkal a magyarországi premier előtt láthatta a közönség. Idén ugyan magyar film nincs a programban,
Kedves hamburgi és környékén élő magyarok! Örömmel jelentjük, hogy Hamburg színeiben két HMI oktató is megy a Győri diaszpóra képzésre! „Diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát tanító szakember” diplomát szerezhet két
Kedves hamburgi és környéki magyarok! Örömmel jelentjük, hogy a HMI ideje alatt is van lehetőség könyveket kölcsönözni a könyvtárból! 11:00-13:00 óráig a Lübecker Strassen kölcsönözhetitek a könyveket, 14:00 órától
Kedves hamburgi és környékén élő magyarok! Idén, március 8-án emlékezünk meg a forradalomról, ahol a „Most vagy soha” c. filmet nézzük meg. Helyszín: Alstercity, Weidestraße 122B, 22083 Hamburg Időpont: 2025.03.08-án
Örömmel hívunk mindenkit „Az illatok Művészete – Workshop”-ra Biró Andrea, parfümőr előadására 2025. május 17-én az Alstercityben, 16:00-tól. Megismételjük a decemberi fantasztikus előadást! Témák: Rövid bemutatkozás Hogyan történik a szaglás?
Mi tesz magyarrá? Mitől vagyunk mások? Milyen magatartásformákon, értékrendszeren keresztül határoztuk és határozzuk meg önmagunkat? Milyen szerepe van nyelvünknek a sajátos kultúránk, gondolkodásmódunk alakításában? Milyen a magyar nemzeti karakter? Azaz