A tanévet Rostás Attila, iskolánk felelős vezetője nyitotta meg.
Ezután kisorsoltuk a nyári könyves játék nyerteseit – öröm volt látni, milyen népszerű volt a játék. Biztosak vagyunk benne, hogy ebből hagyomány lesz!
Az órák a tavalyi termekben kezdődtek, de mivel folyamatosan növekszünk, már két új termet is igényeltünk, hogy még differenciáltabb és színvonalasabb oktatást biztosíthassunk a magyar gyerekeknek.
Ovi és bölcsi
A nyári élményekről és a gyümölcsökről beszélgettünk.
Előkészítő
Ismerkedéssel kezdtünk, szótagoltunk, szóláncoztunk, és aki a papagájjátékban a leghosszabb mondatokat is visszamondta, célba lőhetett a krumplipuskával.
Alsósok és felsősök
Magyarórán mindkét csoport játékos ismerkedéssel kezdte az évet
Környezetismeret
Vidám játékokkal hangolódtunk vissza: „Kacsintós gyilkosos”, „Amerikából jöttem”, „Mi a nevem?”, „Csatt” és „Szóvízesés”.
Énekóra
A történelmi vágta első állomása: a hunok és a honfoglalás. Kapcsolódó zenemű: Verdi: Attila.
Tini csoport
Téma: „Indul a buli! Most te mesélj!”
Napközi
Megmértük, ki tud messzebbre lőni a krumplipuskával, majd a számok összehasonlítását gyakoroltuk Star Wars-kártyázás közben.
A következő alkalom szeptember 27-én lesz.
Várunk minden régi és új diákot szeretettel – becsatlakozás bármikor lehetséges!
