„Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.” – Aulich Lajos
Október 6-a a gyász, a tisztelet és az emlékezés napja minden magyar számára – határokon innen és túl. 1849-ben ezen a napon végezték ki Aradon a szabadságharc 13 honvédtisztjét, akik életüket adták a magyar szabadságért. Velük együtt gyászoljuk gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar miniszterelnököt is, akit ugyanezen a napon vesztette életét Pesten.
Hamburgi magyar közösségként ma közösen hajtunk fejet azok előtt, akik a haza szabadságát és függetlenségét mindennél előbbre valónak tartották. Bár távol vagyunk a történelmi helyszínektől, szívünkben közel érezzük e hősök bátorságát, áldozatát és példamutatását.
E napon nem csupán visszagondolunk, hanem erőt is merítünk. Emlékezünk, hogy ne felejtsük el, kik vagyunk, és honnan jövünk. És erőt merítünk, hogy továbbvigyük azt a szellemiséget, amelyért ők életüket adták: a szabadság, a közösség és a nemzeti összetartozás ügyét.

