Évnyitó és HMI menetrend – szeptember 13.

Kedves Gyerekek! Kedves Szülők! Kedves Nagyszülők!

Szombaton újra megnyitja kapuit a Hamburgi Magyar Iskola (HMI). Mi már hetek óta készülünk az első találkozásra, és izgatottan várunk Benneteket!

Akik követnek minket a Facebookon, azok már tudják, hogy az idei tanév több újdonságot is tartogat:

  • Az alsós és felsős tanulók magyaróráit Bertók Kitti tanárnő veszi át, aki nagy lelkesedéssel készül, és szeretettel vár Benneteket.
  • Kollégánk, Kollár Ágnes visszaköltözött Budapestre, ahol a magyar állam Bronz Érdemkeresztjével tüntették ki kiemelkedő munkájáért. Ezúton is szívből gratulálunk neki!
  • A bölcsi és az ovi munkáját Erika és Ildi mellett ezentúl Szántó Kinga gyógypedagógiai asszisztens is támogatja, aki alig várja, hogy megismerjen Titeket.
  • A harmadik órában Ildi különleges tematikával készül: Magyar történelmi vágta zenében – a hunoktól 1956-ig, klasszikus és népzenei kincsekkel. Minden iskolás korú gyereket szeretettel várunk!
  • A kisebbeknek a harmadik órában lehetőség lesz az előkészítőben maradni, ahol napközit” tartok: társasozunk, kézműveskedünk, mesét olvasunk esetleg klasszikusokat nézünk vagy játszunk, a résztvevők érdeklődésének megfelelően.

És most következzen a várva várt menetrend:

• 9:45 – gyülekező
• 10:00 – évnyitó: beszédet mond iskolánk igazgatója, Rostás Attila, és kisorsoljuk a nyári könyves játék nyerteseit. Annyi vásárfiát hoztam Magyarországról, hogy azoknak is jut majd meglepetés, akiket nem húzunk ki nyertesként!

Ha lemaradtatok volna, de az ajándékok láttán szeretnének részt venni, küldjetek válaszlevélben egy képet magatokról (az arc nem szükséges), és arról a magyar könyvről, amit nyáron olvastatok. Így esélyetek lesz egy ajándékkal indítani a tanévet, és felkerültök a „Mit olvas a HMI?” táblóra, ami a Hamburgi Magyar Könyvtárat fogja díszíteni.

• 10:15 – első óra
• 11:15 – második óra
• 12:15 – fakultatív harmadik óra

Ovi és bölcsi
A nyári élményeitekről és a gyümölcsökről lesz szó. Kérünk Titeket, hozzatok magatokkal egy nyári emléket (képeslapot, „kincset”, fotót) és egy őszi gyümölcsöt!

Előkészítő
Az évet ismerkedéssel kezdjük, és természetesen beszélgetünk majd a nyári élményeitekről is. Játszunk a szavakkal: szótagolunk „robotnyelven”, és megnézzük, felismerjük-e a minket körülvevő világ és a saját testünk hangjait.
Kérlek Benneteket, szerezzetek be egy gyűrűs mappát, amibe a tanév során kapott anyagokat és házi feladatokat lefűzhetjük.
Idéntől lehetőségetek lesz fakultatív harmadik órán is „napköziben” maradni, ahol társasozhatunk, kézműveskedhetünk és együtt játszhatunk.

Alsósok és felsősök
Magyarórán ismerkedéssel kezdünk.

  • Alsósok: „Ki vagyok én?” – játékos bemutatkozás.
  • Felsősök: „Ismerkedjünk! Ki vagyok én? Ki vagy te?”

Kérünk Benneteket, hozzatok egy vonalas füzetet és egy lefűzős A4-es mappát, amiben egész évben gyűjthetjük a feladatokat és a házi feladatokat. Ezen kívül szükségetek lesz:

  • alsósoknak: grafitceruza, radír, színes ceruzák
  • felsősöknek: toll

Környezetismeret órán játékokkal hangolódunk vissza: megtanulunk „kacsintós gyilkososat”, „Amerikából jöttem”-et, „Mi a nevem?”-et, „Csatt”-ot, valamint „Szóvízesést” játszani.

Énekórán a történelmi vágta első állomásán a hunok és a honfoglalás lesz a témánk. Kapcsolódó zenemű: Verdi: Attila.

Tini csoport
Téma: „Indul a buli! Most te mesélj!”

Bármilyen kérdésetek van, forduljatok hozzánk bizalommal: kapcsolat@hmi-schule.de
Ha valaki nem tud jönni, hálásak vagyunk, ha jelzi nekünk a hianyzas@hmi-schule.de címen.

Nagy szeretettel várunk Titeket:

Bayour Borbála
Hamburgi Magyar Iskola
Charlott-Paulsen Gymnasium – Waldhaus
Bovestraße 8, 22041 Hamburg
http://hmi-schule.de
Központi e-mail: kapcsolat@hmi-schule.de

Vezetőség: Bayour Borbála, Rostás Attila
Szervezet: Vereinigung der Hamburger Ungarn e. V.