A november 15-i néptáncprogram nemcsak örömteli esemény volt kicsiknek és nagyoknak egyaránt, hanem a hamburgi magyar közösség büszkesége is, ugyanis a tavalyi évhez képest már az elővétel során kiderült, rengetegen meséltetek az élményeitekről és idén sok-sok új tag is csatlakozott a résztvevőkhöz! Így nem csupán megdöntöttük a tavalyi évi látogatószámot, hanem közel 150 vendéget köszönthettünk!
A vendégeket üdvözlő pogácsa mellett fogadta a páratlan büfé kínálata: a kalligráfiával készült idézetekkel és kedves kézműves szappanfigurákkal díszített asztalokon finomabbnál finomabb falatok sorakoztak: gulyásleves, változatos saláták, fasírt és az elmaradhatatlan klasszikusok közül a tükrös mézeskalácsszív, valamint zserbó várta a táncos forgatagból megpihenni vágyókat.
Az est gyermektáncháza során is találkoztunk önfeledt párokkal, kacagó gyermekekkel, hangulatos és ritmusos dalok közös éneklésével. A zenekar vérpezsdítő és táncra ösztönző dalai előtt Rostás Attila, a Hamburgi Magyar Iskola felelős vezetője köszöntötte beszédével a résztvevőket és a KCsP Alumni (Kőrösi Csoma Sándor program) tagjait, Dosztán Kornélia és Kövics Kitti korábbi hamburgi ösztöndíjasokat.
A koncert után megható pillanatok következtek – a brémai gyermekek és nevelőjük, Bereczki Erika műsorában csodaszép magyar ének csendült fel a kislányok torkából, melyet csoportos tánccal tettek felejthetetlen élménnyé nem csupán szüleik, hanem közönségük számára is. A fellépés különlegessége, hogy a gyermekeknek most először nyílt lehetősége zenekari kísérettel előadni és bizony a meghatottságtól nem sok szem maradhatott szárazon.
A gyermekek után azonban a felnőtteken volt a sor, hogy megmutassák, mit tudnak a tánctéren! Összekapcsolódva, párban állva, sorban egymás felé haladva, csujjogatva telt az este, mely során barátságok és kellemes emlékek szövődtek. Sőt, olyan kellemesek, hogy a vendégek bizony éjfél után is ropták! Az est dalok kérésével és közös táncházzáró énekkel ért véget. Hálás tekintetek, öröm, ölelés zárta a napot.
A visszajelzések alapján pedig nem is volt kérdés, hogy szeretnénk jó hírrel szolgálni: már most érdemes bevésni a naptárakba, hogy a Sergő zenekar 2026. november 21-én ismét visszatér Hamburgba! Reméljük, hogy ott találkozunk!






